Fotók

 2012.08.12. 18:59

Képek a Bergerről, Accától:      

DSC06195k.jpg

 A Vénuszról, Dudutól: (Dudu≠Dudi!)

 IMG_1228k.jpg

1 csomó kép ID-től:

DSCF0558k.jpg

Újra a felszínen

 2012.08.12. 18:48

Jó időt futottunk, és tényleg jó idő fogadott bennünket a felszínen. Pont úgy, ahogy terveztük. Nagy ötlet volt kisakkozni, mikor érdemes indulni. Illetve érkezni. Rögtön látszott, hogy esett az eső, de hogy mennyi, azt nem lehetett megállapítani. Mostmár mindegy is.

Nem normális dolog több, mint 20 órán keresztül slószban lenni. Sőt, az sem normális, hogy közben folyton használnunk is kellett. A sisakra szerelt CMJMFS lámpák kiválóan működtek, de a súlyuk miatt egy időre válltól felfelé elvesztettük flexibilitásunkat. Igazság szerint azzal trükköztünk, hogy a sisak hátsó részére OK-kat aggattunk. Így ugyan még nehezebb lett, de legalább nem fordult le folyton az orrunkra az egész szerelék. Mindezt 20 órán keresztül kellett nyakból tartani. Szóval jól esett végre ledobálni magunkról a sok eszcájgot, meg a vizes overállt, szakadt csizmát, a begről nem is beszélve. Fetrengtünk egy kicsit a fák közé beszűrődő napfényben, közben rongáltuk az éppen bivaklátogatásra készülődő finn csajok maradék önbizalmát. Valamiért meg voltak győződve arról, hogy közös a nyelvünk, pedig a miénk az szemmel láthatóan csak lógott. 

Várt még ránk egy órás felszíni túra, fel a parkolóba, a kocsihoz. Ez most annyira hiányzott, mint még egy beg a hátunkra.

DSC06131k.jpg

Amikor visszaértünk a táborba, Dudi már tűkön ült. Nagy volt az öröm Accáéknál, mert éjjel állítólag elég durván nézett ki a vihar a szomszéd hegyeken. Csak ténferegtünk, össze-vissza, mint a mérgezett egerek. Ettünk, ittunk, meg ittunk, ittunk, próbáltunk ünnepelni, de nem nagyon sikerült. Már 32 órája voltunk ébren. Aztán szép sorban kidőltünk ide-oda a tábor füvén.

Ilyen állapotban még aludni sem egyszerű, pár óránál tovább nem is bírta semelyikünk. Estig aztán folytattuk az egyszeri táborlakók mindennapjait. Csekkoltuk azt az extra nagy térképet, böködtük a felismerni vélt szakaszokat, és próbáltuk beazonosítani a hozzá tartozó sztorikat, másolgattuk a fotókat, fogadtuk a gratulációkat, meg ilyesmi.

Reggel megint nem sikerült időben elindulni, pedig még várt ránk 1400km. Irány Budapest. Igaz, hogy ezt már autóval kellett megtennünk, de így is másnap hajnalig tartott. Már világos volt, amikor kiszórtuk a cuccokat az Opelból. Milyen "szerencse", hogy még beérek a munkahelyemre!

Sziasztok, 

27-éről 28-ára éjjel az Adrenalin 3 tagja, plusz egy barát elérte a -1075-ös mélységet. 
Név szerint Makó Lajos, Jáger Attila, Vlcek Gabriella és Barcza András ette a végpont-csokit és itta a végpont-pálinkát.   
Ami még ennél is fontosabb, mind fáradtan, de épségben kijöttek. 
A poént lelőttem többiről Lali írja a blogot, már majdnem kész. :) 
Mondanám, hogy jó ismét itthon lenni, de nem mondom, mert nem lenne igaz... 

Pussz, 
ID 

Gabriella Vlcek

 

Az utolsó szakasz

 2012.08.12. 13:33

Bíztunk benne, hogy innen már nem fenyeget a víz, legfeljebb az, amit a műnyúlban, overállban, és a begben elázott ”száraz” ruhákban amúgy is vinnünk kellett magunkkal. Sokkal jobb hangulatban, de azért nem túlságosan nagy lendülettel folytattuk az utat felfelé. A prizmák már jó messziről mutatták az utat. A járat tágas volt, de meredek. Ami lefelé csak kapaszkodókötél volt, arra felfelé inkább ráakasztottuk magunkat. 

Aztán következett a nagy meander, és benne következett a nagy küszködés begeinkkel. Szerencsére a falak éppen nem voltak túl vizesek. Felemlegettük a vízhatlan overállos franciákat, akikkel 16 órával ezelőtt találkoztunk ugyanitt, szerencsétlenek alig éltek. Mi ennél azért határozottan jobban néztünk ki, bár a nagyobb kötélszakaszok alatt egymásra várva - ki ülve, ki állva - egyszer-kétszer már azon kaptuk magunkat, hogy belealudtunk az aknatalpba.

Valahol -150-nél olyan történt velünk, amilyen már régen nem. Hallottuk a hangokat. De nem velünk volt a baj, mert aztán hozzá tartozó fényeket is láttunk. 2-3 spanyol barlangász jött szembe, iszonyú nagy lelkesedéssel és még annál is iszonyúbb angol kiejtéssel. Meg tudtuk fejteni, hogy odakint éjjel esett az eső, de már elállt, és hogy most  ők nem mernek a bivaknál tovább menni. Huhhhh. Pont jókor voltunk lent! Valahogy olyan hiperaktívnak tűntek az umbrék. Na jó, biztos csak hozzánk képest. 

Na, gyerünk tovább, már nincs sok hátra. Illetve van, csak... na mindegy, menjünk. Aknasor. Reggel 8-9 óra van. Tapos, húz, tapos, húz. Basszus, másodszor is elszállt a pantinom. Ezt már nem is tudom összebarkácsolni. Legjobbkor. A beg meg ott röhög rajtam. Tapos, húz, tapos, húz. Ki ér fel először?  De jó neki! Biztos süt már a nap, jó lesz kiterülni a sziklára. Tapos, húz, tapos, húz. Valami alig derengő fény látszik az akna tetejéből. Lehet, hogy...nem, ez csak Acca lámpája valahol feljebb. Tapos, húz. De mégis. Asszem. Na, húzzunk bele, már csak úgy másfél akna van a Bergerből. Aztán egy kis szűkület, itt már látszik, hogy kint remek idő van, na még 10 méter a kötélen, ez már simán menni fog...

ÉS FENT VAGYUNK!!! 

DSC06168k.jpg

Büszkén írtuk be magunkat a könyvbe. valamivel több, mint 20 óra alatt végeztünk.

 

Na végre, itt a bivak.

 2012.08.12. 12:28

Végre túlmásztunk a vízbetörésekre figyelmeztető táblán. Most lehetne egy kicsit lazítani, de inkább úgy döntünk, hogy innen már elmegyünk a bivakig. Már "csak" 100m szint. Hajnali 3 óra lehet, jó lenne valamit enni-inni, ledobni a beget a hátunkról meg ilyesmi. Jó vizesek vagyunk, túl sok időnk biztos nem lesz rá, mire betuszkoljuk a szendvicset, kockára fagyunk.

A legveszélyesebb részen már túl vagyunk, de a legnehezebb rész még hátra van. Ha nincs szerencsénk, a meanderes részen, -250-en is jöhet még sok víz a nyakunkba, viszont nekünk leginkább a kimerültségtől kell tartanunk. Könnyű lenne ráfogni, hogy csak a kaja miatt nem olyan a tempó, mint ugyanitt lefelé menet. Már 14 órája nyomjuk folyamatosan. 

Innen aztán mégis könnyebben haladtunk, mert lazább és látványosabb is lett a terep. Cseppkőhegyeken innen, tettarátamezőkön túl... De azért a szintet tolni kellett! Aztán egyszer csak ott álltunk a bivakban. Mindenki megkönnyebbült egy kicsit, és nem csak a ledobott beg súlya miatt. Hátrahagyott cuccaink érintetlenül vártak minket, senki nem tévedt erre azóta.

A bivak egy csendes, hatalmas teremben egy jól megépített izofólia-sátrat jelent, alapterületén vagy 7-8 polifoam volt leterítve, benne vész esetére zacskós energiadús falatok, némi gyógyszer, meg ilyesmik voltak ledepózva. Mellette random elhelyezve még 2 vadonatúj, csili-vili, M zárolt Quechua sátor is volt felállítva, amiknek nem nagyon értettük a funkcióját. 

Nem sokáig tippelgettünk, inkább jól bekuckóztunk a izofólia-sátorba. Előkerültek a szendvicsek, a főzők, és minden, amit még a begjeinkben találtunk. A jó kaják, a csokik, az idióta fárasztó poénok. 

A kávé mellé még sört is bontottunk, bár az valami érthetetlen módon nem nagyon fogyott. Jól bezabáltunk, a főző aránylag meleget is csinált a sátorban, rendbe raktuk a lámpáinkat, rendesen rápihentünk a maradék 500 méterre. Jóllakott napközis  tudatállapotunkban egész elégedettek voltunk eddigi teljesítményünkkel. A túra minden résztvevője megvolt, legalábbis létszámilag, egész jó részidőt futottunk, és még vannak tartalékaink. Ültünk ott, mint a Buddha, fél kilóméterrel a föld alatt. Eltelt egy óra, volt, akinek màr a szeme is kezdett leragadni, úgyhogy itt volt az ideje indulót fújni. 

 

Felfelé menet

 2012.08.08. 00:29

Na, ugorjunk neki! Várnak minket odakint. Mondjuk aggódni még mostantól is csak úgy 24 óra múlva fognak értünk először, egy esetleges mentésen meg még azután is sok óra múlva kezdenek gondolkodni, Kinek lenne kedve mindezt itt kivárni?

Először ugye a vízesések. Felfelé sokkal tovább tart a kötél végére jutni, mint lefelé, ezért sokkal jobban elázunk a fröcsögő vízben. Általában csak az akna alsó felén vagyunk zuhany alatt, ott próbáljuk egymást elhúzni valahogy a víz útjából. Ennek az az eredménye, hogy ilyenkor egyszerre ketten ázunk, de legalább nem annyira. Az utolsónak persze nincs szerencséje. Úgy alakult, hogy Barcza kapta a szerepet, hogy sűrű nagy kapkodásban gépeit huzigálva jó nagyokat lendüljön a vízesésekbe. A fejlámpa fényében a szétfröccsenő vízpára látványa egész az aknák tetejéig jelzi, hogy jobb lesz sietni, lassan megtelik az overáll.

Vízeséses aknák, szűkület, vissza a majomhidas részen, fel egészen a figyelmeztető táblán túlra. Teltek az órák, fogyasztottuk a powert, de sehol nem akadt olyan hely, ahol kedvünk lett volna leparkolni egy szendvics idejére. Mindenki gépiesen tette a dolgát: vonszolta azt a nyomorult beget, alig várta, hogy fel- vagy átérjen végre a kötélen, túlkiabálja a víz hangját: "Libre", aztán újra végtelen törmelékkupacokon, meg valami csúszós fehér gipszes nyállal beborított dombságokon küszködjön, de most felfelé, 10 körömmel kapaszkodva. 

Hogy is volt? Megbeszéltük, hogy majd visszafelé nézelődünk és fotózunk. Hát ez most elmaradt. Konkrétan eszünkbe sem jutott.

 

 

-1075 m VÉGPONT!!!

 2012.08.03. 23:34

Pontosabban a neoprén nélkül járható végpont. Innen már csak mellig merülve és úszva lehetne továbbjutni, még nagyjából 45 méter szintet. Menjen, akinek hét...mm-es neoprémje van! Onnan meg aztán tényleg csak víz alatt, palackkal úgy 20 métert, de ott aztán teljesen vége.

Mit is kell ilyenkor csinálni? Gyorsan, a fényképezőgép, gyorsan a végpontcsoki! Az erre az esetre rendszeresített végpontpálinka!

DSC06151k.jpg 

Majdnem 8 órája indultunk fentről, eddig aránylag simán ment a túra, bár a kötélhidas részeknél nagyokat kellett küzdeni. Mindenki rendben van, és örömködik kissé kieresztett slószában és jó vizes overálljában. Régóta vártuk már ezt a pillanatot. Szép, meg jó, meg minden, de ez sem túl bizalomgerjesztő egy hely. Jobb lesz lelépni. Illetve fel.

Nem is nagyon akarunk belegondolni, hogy mi vár ránk. Rémy azt ígérte, hogy visszafelé dupla annyi idő lesz. Ereszkedtünk vagy 6-700 métert kötélen, ugyanez felfelé biztos nem lesz túl vidám mutatvány, de a többi szintet is ki kell tolni valahogy. Valakinek az az ötlete támadt, hogy együnk valamit előbb, de a többiek gyorsan leszavazták. Inkább előbb jussunk el valami kevésbé életveszélyes helyre.

-999 m

 2012.08.02. 20:53

Vagy nem? Barcza magasság(mélység)mérő órája kiakadt. Nem hajlandó 1000-nél többet mutatni.

Na. Ha még hármat lépek, az már tuti 1000.

A hitelesség miatt számmal is jeleztük az elért eredményt. 

DSC06149k.jpg

-900 m

 2012.08.02. 20:52

Ide nem illő módon földre kellett borulni, kuszoda következett. Erről nem szóltak a franciák. (Szerintem azért, hogy innen aztán tényleg forduljunk vissza.) Egyik ága egy bővizű szifonhoz vezetett, a másikat nem nagyon találtuk. Talán ez lenne a végpont? Gondoltuk, hogy a légnyomásos magasságmérő nem erre van kitalálva, de ennyit azért biztos nem tévedhet!

Ácsorogtunk a szűkület bejáratánál. Sokkal nyomasztóbb volt a helyzet, mint amennyire csalódottak voltunk. Körülöttünk minden úgy volt otthagyva, ahogy a legutóbbi áradás lepakolta. Ezen a részen nincs olyan, hogy vízszint. Ha itt megjelenik a víz, akkor iszonyatos sebességgel és mindenhonnan jön. És mi itt ácsorogtunk egy szűkület bejáratánál, ami ráadásul egy szifonba vezet.

Mindenkin látszott, hogy a háta közepére se kívánna egy jó kis vízbetörést. Nem tököltünk sokat, indulni kellett, el innen, valahová. Kettőt már tempóztam is a kötélen felfelé, amikor Barcza meglátott valamit. Szűk volt, víz csorgott az alján, a beg alig fért keresztül rajta, de úgy 20 méter után kijutottunk belőle a túloldalon. Nem hiszem, hogy bármelyikünknek bármilyen fóbiája lenne, voltunk már pár macerás szűkületben, de most eléggé nyomorultan éreztük magunkat, és később majd még vissza is kell jönni rajta.

Újra kiszélesedett a barlang, hatalmas, dübörgő vízesések mellett ereszkedtünk a mélységbe. Csak pislogtunk, beg nem maradt szárazon. Ha ez az alap vízmennyiség, akkor mi lehet itt árvíz idején?

-600 m

 2012.08.02. 20:01

Kb. -600-nál szűkebbé vált a pálya, a több helyen majomhidakon kellett a folyóvá szélesedett patak felett átkelni. A francia barátaink táblákon érdeklődtek, hogy:

A barlang innentől vesz igazán igénybe, biztos vagy benne, hogy folytatod?

A barlang innentől igazán vízbetörés-veszélyes. Próbáltuk nem sokkolni magunkat, inkább a szemben lévő, méltán híres „zuhany"-ra koncentráltunk, amit minden erre tévedő élményturista módszeresen lefotóz. Mivel előtte megbeszéltük, hogy inkább visszafelé nézelődünk, belevetettük magunkat a kötélhidas részbe. A folyó szintjén jó hosszú szakaszon már csak az oldalfalakra szerelt szakadt kötélhidakon lehetett átaraszolni, és mivel itt minden sokkal mélyebb, szélesebb, magasabb, meg hosszabb, mint máshol, legalább egy órán keresztül két kantárban közlekedtünk. Feszes híd, laza híd, begmerítős travi, néha egy-egy irányított ereszkedéssel tarkítva. Ajánlanám gyakorolni egy T3 tanfolyam extrém különítményének. A kötelek enyhén szólva agyonhasználtak voltak. A szakadt körszövet látványát előbb-utóbb megszoktuk, de olyan szakasz is volt, ahol olyan kötelekbe kellett beleterhelni begestül, amit már csak a 4 pászma tart. Mindenhol mosott kövek, falak. Látszik, hogyha itt igazán jön a víz, akkor az tényleg mindent visz. Gyilkos volt, de aztán ezen is túl lettünk.

-550 m

 2012.08.02. 19:53

Kb.

Tettaráta-mező. Ameddig csak ellátunk, hófehér hatalmas tettaráták kristálytiszta vízzel. Ezek peremein kell kacskaringóznunk. Otthon ezért valszeg agyonlőttek volna, itt meg pont a világvégéig érnek a tufák, nincs is más. Úgy bóklászunk közöttük, mint Ákoska a kotori szerpentinen. 

Erdélyben, a Királyban (akkor még Doktornak hívtuk) láttunk ilyet egyszer, amikor a 300m-es nagytermet találtuk. Akkor nem voltunk hajlandóak rálépni, levettük a csizmát, és zokniban mászkáltunk rajta. 

A következő részen hasonló terep várt ránk, csak ugyanez tettaráták helyett végig hatalmas álló-cseppkövekkel és lefolyásokkal volt kirakva. 

Kár, hogy nem nagyon érünk rá nézelődni.

-493 m

 2012.08.02. 15:05

Bivak.

Leszórtuk a felesleges cipelnivalókat, tartalékokat.

DSC06141k.jpg

 Idáig 4 óra az előírt szintidő, mi 3 óra alatt megérkeztünk, ami az udvariaskodások miatti ácsorgásokat figyelembe véve nem rossz teljesítmény. A csapat lelkes, mindenki jó hangulatban van, láthatóan meg sem kottyant a majdnem 500m lefelé menet. Mindannyian tudjuk, hogy amit eddig láttunk, az lesz a legnehezebb visszafelé.

Egy sziklán T.I. EMLÉKÉRE tábla látható.

Nem időztünk sokat, indultunk tovább. Innen már könnyített begekkel nyomtuk. Dőltek sorban a rekordok, majdnem a barlang felénél jártunk. Illetve a negyedénél, mert utána fel is kell jönni valahogy.

-260 m

 2012.08.02. 14:45

Amilyen hosszú volt a meander, olyan hirtelen ért véget. A járat becsatlakozott egy hatalmas csarnokba, még friss akkumulátorainkkal is alig tudtunk bevilágítani a mennyezetet. Az alján kis patak csordogált a mennyezetről lepotyogott törmelékek között. A terem alja is széles volt, ezen a szakaszon még sok agyagos hordalékkal. Némi örömködés és csodálkozás után aztán haladtunk tovább, most már a saját lábunkon. A térképen látottak alapján tudtuk, hogy a következő pár órában ilyen hatalmas járatokban fogunk lefelé gyalogolni. Az alaprajzon csak az nem látszott, hogy a járatokban komplett önálló dombságokon kell átkelni. A talajt órákon át éles törmelék, vagy cseppkőtemető borította. A falakon (mármint ahol egyáltalán elláttunk odáig) gyakran méretes szalmacseppkövek, zászlók, lefolyások jelentek meg. A patak hol eltűnt, hol előkerült a lábunk alatt, és ugyan derék beszerelőink rengeteg prizmát tettek ki, de többször szét kellett szakadnunk, hogy megtaláljuk a járható utat az utolsó pillanatban elénk ugró szakadékok mellett.

A képen a csizmám látható a túra után közvetlenül, kissé megviselték a körülmények. A sörösdoboz csak illusztráció...

 DSC06169k.jpg

Indulás a Bergerbe

 2012.08.02. 14:31

Péntek reggel 9 óra, Berger tábor

Igaz, hogy este mindenki összepakolt, de azért nem árt újra átnézni a felszereléseket. Ráérünk. Csak délben akarunk indulni a barlangba.

Mondjuk az időjárás épp meg akar változni. Másnap de.10-től országos eső várható az előrejelzések szerint. Reméljük, addigra kint leszünk. 

A franciák értetlenkednek, hogy mikor megyünk már? Nem tudják, hogy kisakkoztuk, hogy ha a túra minimum 20 óra, és mi nem akarunk éjszaka kijönni a barlangból, akkor 12-nél előbb felesleges elindulni. Igaz, hogy simán lehet akár 10-15 órás csúszás is, ha egy kicsit macerásabbá válik a túra, de mi nem aggódunk. Elég csak ránk nézni: mindenki a legjobb formájában van, jók a lámpáink, és különben is, a bejárattól már mindenkinek csak 1, nem túl nehéz beg jut.  

Pakoltunk bele: jó kajákat, némi vizet, teát, kávét, két főzőt, fényképezőt, harmónikát, egy-egy pulóvert, pótakkut, lámpajavító szettet, karbidot, Barca magasságmérős óráját, természetesen végpontpálinkát, de még tartalék söröket is, nehogy valami baj történjen.   

Ami nem volt nálunk: végül leszavaztuk a hálózsákot, és térképet sem vittünk, mert ma sem jutottunk hozzá a táborban.

Rájöttünk, hogy ebben a felállásban már megjártuk már a Kacnát is, bár ez azért annak is a többszöröse lesz, méghozzá bivak nélkül.

A táborból egy parkolóig kellett eljutni az autóval, majd egy órás gyalogtóra várt ránk az erdőben. Rendesek ezek a franciák, megjelölgették az útvonalat, ami egy fákkal sűrűn benőtt, sziklás terepen vezetett. Töbrök, beszakadások, nyílt karszt. Sehol egy söröző. De durva!  

DSC06137k.jpg

1 órára a barlang bejáratánál toporogtunk, amely egy 10X8-as, 6-8m mély, itt átlagosnak mondható beszakadás, aminek az alján természetesen szűkületen át lehet bejutni a Bergerbe. Beöltözés, sör, slósz, fényképezés, aztán már indultunk is lefelé. Az első szakasz két nagyobb aknából áll, ahol máris találkoztunk szembe jövő, hullafáradt emberekkel. Itt az a szabály, hogy aki felfelé jön, annak van elsőbbsége. Udvariasságból kérdezgettük, hogy mennyire voltak mélyen, meg hogy milyen volt, meg ilyesmi, de igazából nem is akartuk tudni, úgyis látszott rajtuk. Mi is így fogunk kinézni?

Az aknák után végtelen hosszú, tekergős meander következett, itt-ott egyiptomi járással beget vonszolós volt,   máshol egy-egy kisebb akna is beékelődött, majd minden átmenet nélkül jó mély, beggel a hátadon csúszós-travizóssá vált, a falakon csorgó vízzel, de csak azért, hogy teljesebb legyen az élmény. Itt is jött szembe egy csoport. Hárman voltak, az első ember még el tudta mondani, hogy eljutottak egészen odáig, ahova már csak neoprén ruhával lehet. A következőnek sokáig csak a meanderben kínlódó-nyöszörgő hangját lehetett hallani. Egy darabig türelmesen vártunk, aztán már épp tovább indultunk volna kétfalas kapaszkodós standunkból, mire aztán sűrű köszönetnyilvánításokkal kísérve be csúszott-mászott a képbe valami zombi, majd valamivel hátrébb ott küszködött egy másik is. Láthatóan csak a vízhatlan overáll tartotta össze őket. Elég lett volna csak egy kicsit erősebben rájuk világítani, és merci beaucoup, c’ est la vie. Nem volt túl bíztató a látvány. 

Via ferráta - nap

 2012.08.02. 13:34

Csütörtök 

Na végre, ma mehetünk ferrátázni!

Tisztában voltunk vele, hogy ha nem sietünk, a dél-franciaországi napsütésben oda fogunk kozmálni a sziklafalra, mégis nagyon nehéz indulásunk volt. Idő hiányában ki is hagytuk a Grenoblei ferrátát, mert a másik ígéretesebbnek nézett ki. Már dél is elmúlt, amikor odaértünk a "Funiculare", "Crolles" és még többféle nevű via ferrátához. Többféle neve azért van, mert több helyen lehet beszállni, és többféle végpontja is van. Ezt akkor még persze nem tudtuk, így aztán több elágazást is találtunk a pályán, franciául odabiggyesztett  magyarázatokkal. Ezek közül az "EXTREME" tábla volt egyedül egyértelmű, a többinél csak vonogattuk a vállainkat, meg a kantárjainkat. "Kénytelenek" voltunk ezen végigmenni. 

Közben a fejünk felett hatalmas keselyűk kezdtek gyülekezni, a frász jött ránk, mikor egy kellemes áthajlásban lógás közben átszaladt rajtunk egy-egy hatalmas árnyék. Megtelt az égbolt siklóernyősökkel, meg sárkányrepülőkkel. 

Nagyon magas, látványos vízesés alá érkeztünk. Strandhangulat alakult ki a szikla peremén, készült is egy csomó fotó. 

De ez még csak az út fele volt, ismét felpattantunk az áthajlásokra. További küzdelmek árán feljutottunk a vízesés tetejére, és itt még mindig nem volt vége. Itt is készültek látványos fotók.

Végül pont a repülő emberek starthelyére lukadtunk ki. Jó volt közelről látni, mennyire egyszerű büntetlenül leugrani a szikla pereméről. ID és Dudi végül nem kapott 10 perces ajándék repülést a fiúktól, akiknek csak egy-egy vacsiról kellett volna lemondani cserébe, de mindannyian egy életre kedvet kaptunk a sárkányozáshoz. Majd egyszer...

Visszatérve a táborba várt minket 1 jó kis összepakolás a holnapi túrára. A Berger térképet kénytelenek voltunk memorizálni, mert nem hoztunk, a táborban pedig nem kaphattunk. Azért ez nem volt egyszerű. 

További hír, hogy hazafelé voltunk shoppingolni. Este konzerves kukoricát melegíthetett Dudi, így vágyai végre némiképp ki lettek elégítve.

 

 

Barlangászgatunk a Vercorsban.

 2012.07.26. 09:07

Szerda este 9, Berger-tábor

Itt ülök 1 hatalmas, fél falat beborító Berger térkép előtt. Brutális.

Ahhoz képest, hogy tegnap azt írtam, hogy milyen jó a kaja, a mai menü után eldöntöttük, hogy a továbbiakban inkább kihagyjuk. Ez a mai tonhal nem nagyon sikerült nekik. Pedig nem erről híresek a franciák. Ja, és tegnap este még ránk is zárták az utolsó kocsmát a faluban. Nem volt szép tőlük. Visszalopakodtunk a táborba, ahol meg lábujjhegyen kellett fosztogatni az Opel csomagtartóját, mert már mindenki aludt a sátrakban.

Az idő király, mióta itt vagyunk folyton süt a nap. A táborban mindig kiírják a várható időjárást a következő napra, Sun, Sun, Sun, Sunny day...eddig elég jól néz ki a tábla. Reméljük, kitart szombat reggelig. Ha mégsem, még az is előfordulhat, h ki kell hagynunk a nagy barlangot. 

A mai napra szánt ferrátázást eltoltuk egy nappal, mert a többség úgy döntött, hogy inkább menjünk barlangba.  Első körben a Traversee másik felét dobta a gép, aztán reggel egy nagyon magabiztos, ámde francia csapat megfűzött minket, hogy menjünk el velük egy kicsit kisebb, de sokkal szebb barlangba. Nagyon lelkesek voltak, meg segítőkészek, aztán meg is kértek minket, hogy vigyük el őket a barlangig, hiszen nekik nincs is autójuk. Akkor még hárman voltak, indulásra már csak 1 francia maradt, de így is 2X kellett fordulni. Na jó, nem volt messze. Legalábbis az autóút nem volt sok, de Dudu (ez az ő neve) az erdőben már nem nagyon igazodott ki az anyanyelvén íródott itineren. Bejártuk a környékbeli hegyeket nem kis begeinkkel, mire tök véletlenül találkoztunk két pont oda igyekvő barlangászforma emberrel. Ezek a mi Dudunkkal nagyon vidáman, de teljesen értelmetlenül hablatyoltak egy sort, aztán végre elvittek minket a barlangig. 4 óra bolyongás, és vagy 400m szint után végre eljutottunk a bejáratig.

Vénusz-bg.

A barlang egy 5 méteres szemét, szűk, hideg huzatos járattal indít, amiből egy 15m-es kötélen lehet lejutni a vízszintes ágba. Onnan viszont már slósz nélkül lehet kényelmesen haladni, mondjuk mint a Béke első részeiben. Kb. úgy is néz ki. Meanderek, gyönyörű termek egymás után, tele mindenféle típusú, méretű és formájú cseppkövekkel. Nagyjából 3 órás vihogós-fotózós-csodálkozós túrát nyomtunk. Dudu a végére már többek között tisztán és érthetően tudott sört rendelni magyarul, és nagynehezen még a neveinket is megtanulta. Aztán a vacsira alig értünk vissza a táborba.

IMG_1228k.jpg

A CMJMFS lámpák (azaz Csiribá-Mézga-Jáger-Makó Fabrik System) igen jól működnek. Kösz CsRB és Mézga!!! Több gyanútlan franciát már sikerült is megvakítani velük.  Egészségetekre! A nektek szánt ajándék söröket éppen most isszuk Accával.

Aránylag mindenki egész jól van, persze kisebb-nagyobb emésztési problémák azért adódnak, mint minden nagyobb túrán.

Reggel megjelent még két magyar versenyző, Hajnal Ági és Zentai Péter is próbálkozni fognak a Bergerrel.

Dudi üzeni, hogy még mindig nem lehet kapni kukoricát.

 

Itt vagyunk a táborban.

 2012.07.26. 09:01

Kedd, este 9 óra. Berger-tábor.

Tegnap délután végül is sikerült megtalálni Autrans-t. Nem volt egyszerű, megint legalább 40 km-t autókáztunk feleslegesen, mire meglett a camping. Nem is annyira camping ez, leginkább 1 miniatűr síparadicsom nyári hasznosításra barlangásztábornak berendezett verziója várt minket.

Érkezés után gyors kipakolás következett - hogy hozzájussunk a jól megérdemelt és erre a célra tartogatott tálca söreinkhez – majd nagy vehemenciával és több-kevesebb sikerrel próbáltunk beilleszkedni a népes és multinacionális táborlakók közé. Végül is az amcsik elég jól vették a lapot, a többi népek udvariasan, de kissé sokkhatás-gyanúval reagáltak az eseményekre.

Francia kapcsolatunk, Rémy éppen késő estig barlangban volt, ezért csak másnap reggel tudtuk intézni első túránkat. Másnap még volt 1 kis időnk körülnézni a falu – Autrans – szűk utcáiban, főterén és pici, de jó drága boltjaiban, aztán irány a barlang.

Traversee-bg. -220 m, pár kisebb és 1 nagyobb akna, meanderek, hófehér falak. Jól nézett ki az egész. Le is értünk a végpontra, de nem nagyon akartuk elhinni, hogy csak ennyi volt. Küzdöttünk tovább, de hiába, nem bírtunk az agyaggal és a szűkületekkel. Visszafelé jövet aztán találtunk egy oldaljáratot. Furcsa volt, hogy sehol nem volt felkavarva a víz, pedig előttünk már legalább 2 csapat elindult a barlangba. Aztán rájöttünk, hogy miért. A járat beszűkült, sokáig csak egy 1 m magas csőben haladtunk, alján sokszor tükörsima cseppkőréteggel. Aztán a járat tovább szűkült és megjelent a víz is. Többször hason fekve sisakig merülve jutottunk tovább, amíg már olyan szűk lett, hogy a sisak, meg Barca már nem fért át. Na. Itt fordultunk vissza. (Később Rémytől megtudtuk, hogy a járat a barlang másik kijárata felé vezetett, szerinte már csak 1 méter volt hátra a tágabb részekig. Lehet, hogy csak vigasztalni akart.)

Visszaérve a táborba valami lasagne típusú kaját toltak elénk, persze francia vörösborral, a második fogás pedig mindenféle sajtokból állt. Elég jó volt. Az nem kifejezés. Asszem befizetünk mindennapra.

Holnapi programunkat még este Accával leaktivitiztük valami jópofa HVCS-vel. Sitty-sutty rittyentett  nekünk egy kincskereső térképet egy A0-sra a legközelebbi használható via ferrátáról, amit a Grenoble-i ferrátával együtt holnap remélhetőleg meg is nézünk.

Más: a közösségi helyiség falán találtunk 1 hatalmas táblázatot, amin mi is rajta vagyunk, méghozzá név szerint. Eszerint pénteken mehetünk a Berger-be!DSC06193k.jpg

Megint más: Dudi mindenképpen közzé akarta tenni a következőt: nem lehet kapni kukoricát!

Grenoble

 2012.07.23. 14:19

Hétfő, délután 2 óra van.

Tegnap hajnalban indultunk, és mostanra még nagyon nem értünk oda a táborba. 

Grenoble-ban vagyunk, beültünk egy helyre 1 fagyira-kávéra, innen már csak fel kell szerpentinezni a hegyre.  Igazából rájöttünk, hogy egyikünk sem tudja pontosan, hol a tábor. Valahol felettünk, nagyjából 1700 m magasan van, de most próbálkozunk a NET-ről lekapni valami infót, merre kell indulni.

Az út idáig sem volt egyszerű. Már Érdnél belekeveredtünk az autópályák sokaságába, Fehérváron is sokat tököltünk, Akarattyán felvettük Barcát, stb.. 5-kor indultunk, és fél 11-kor még csak a határnál voltunk. Aztán végig Szlovénián, Olaszországon, majd hajnali fél 2-kor a francia Briancon után valahol a hegyek között bivakoltunk reggelig. Reggel aztán döbbenetes látvány fogadott. Nem azért, mert megint sikerült tehénlepényre verni a sátrat,  hanem azért, mert sacc 2500-3500-as, hófödte hegyek látványa fogadott. 

Grenoble-ban már meg is néztük az ide vonatkozó Via ferratát, legalábbis a beszállást, reméljük, hogy be tudunk majd számolni a mászásról is valamikor a héten. 

A hangulat remek, de még csak most jön a java. Indulunk a táborba.

Blogolok, ha tudok.

 2012.07.20. 23:19

Foggalmam sincs, milyen viszonyok várnak odakint, de majd megpróbálunk úgy helyezkedni, hogy hozzájussunk időnként némi Wi-Fi-hez.

20110514490k.jpgEz a blog ettől kezdve lesz igazán érdekes. A helyszínről megpróbálom majd napi szinten jelenteni a történéseket a Camp d' exploration international Gouffre BERGER-ről, Autrans-ról, Grenoble-ról, és környékéről, és túráinkról és persze azok szervezgetéséről. Az első ilyet már lehet, h vasárnap este sikerül feltolni. 

Viszont, ha mégsem lesz internet lehetőség, akkor ezt az utolsó mondatot fogjátok látni egy jó ideig...

 

Dudi is jön.

 2012.07.19. 08:27

Közben PAS visszalépésével változott a csapat összetétele, helyette Dudi jöhet velünk. A nagy barlangba ugyan nem jön le, de a környékbeli kisebb túrákon és a ferrátákon ő is ott lesz.

.Dudi.jpg

 

 

Vasárnap indulunk!

 2012.07.19. 08:23

Közeleg az utazás időpontja.

Mindenki lázasan készül.

Van, aki overált újít, van, aki brutál fejlámpákat barkácsol, van, aki ferrátákat tervezget.

A költségeket még mindig nem sikerült pontosítani, de csak az utazás 100.000.-Ft körül várható. A szállás 10-12 € naponta/fő, az expedíciós költségekbe is be kell szállni 10 €-val. Valami kaját is rendeltünk állítólag, az se lesz olcsó, de költeni kell a jófajta francia sajtokra, meg sörökre is. Hát, a túrának nem ez a része lesz a maradandó élmény... 

Mont-Blanc

 2012.05.23. 12:54

De ott van a Mont Blanc is. Csak 150km. Majdnem útba esik.montblanc.jpg

 

Via Ferrata

 2012.05.10. 21:25

Acca már a visszaúton gondolkodik:


A következő helyeken találhatók a Via Ferrata gyakorlóhelyek: Brigue, Peille, Tende, Colmiane, Auron, Puget Théniers, Lantosque.

Hazafelé beugorhatnánk valahova. Elvileg mindegyik a közelben van.

 

Adatok

 2012.04.24. 22:30

Gouffre Berger

Franciaország, Vercors-fennsík

Koordináta: 45° 13 9 N, 5° 36 16 E

Felfedezték: 1953 május 24-én, Joseph Berger, Bouvet, Ruiz de Arcaute és Marc Jouffray.

1953 és 1963-ig a világ legmélyebb barlangja volt, egyben az első 1000 méternél mélyebb barlang, jelenleg a 28. a világon és 4. Franciaországban.

Bejárható mélysége  -1122 méter. 

1967-ben, Ken Pearce, és Peter Watkinson, víz alatt merülve elérte a -1133 métert. 1968-ban, B és J Leger Dubois -1141 méterig merült. Ezt a rekordot tartották 1982. júliusáig, majd Patrick Penezelért  -1191 méterig jutott.

A barlang 1460m-en nyílik és 319m-ig jut le (a vizes járatokkal együtt)

 

 

 

 Dél-Walesi barlangászok érdekes 2007-es túrabeszámolója (angolul)

 

 

 

 

 

 

 

 

www.w-o-w.com/blog/2007/08/gouffre-berger-cave-expedition.html

A rossz idő miatt nem indulhattak el időben, a végére maradtak, így rájuk maradt a kiszerelés...

 

A játékszabályok

 2012.04.14. 18:05

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami nagyjából arról szól, hogy:

- Minden csapatnak nyilatkoznia kell, mikor akar indulni, és ehhez képest mikorra tervez visszaérni a táborba a barlangtúráról. Visszaérkezéskor értesíteni kell a szervezőket. (Gondolom, azért lesz valami előre kitalált csapatbeosztás is.)
- Abban az esetben, ha az időjárásjelentés kedvezőtlen, a szervezőség megtiltja a túrát -600, vagy -200 méteren túlra, illetve akár már a bejárattól is, gondolva az öt drámai balesetre, amikor nagy csapadék és árvíz fordult elő ebben a barlangban.
- Csak az indulhat a barlangba, aki teljesen egészséges, és technikailag tapasztalt barlangász. Van nála megfelelő mennyiségben izofólia, élelmiszer, világítás, meleg öltözék és kötéltechnikai eszköz.
- A csoportok létszáma legalább 3 vagy 2 fő. (Mi öten leszünk.)
- Minden csoportban valakinek képesnek kell lennie arra, hogy segítsen társán, ha az bajba kerül a kötélen. (Hát ezzel így nem sokra mennénk, inkább legyen mindenki képes rá.)
- Aki találkozik egy csapattal, amelyik bajban van, fontos segítséget nyújtanimég akkor is, ha ez ellentétes a saját céljával.
- Legyünk udvariasak, a felfelé jövőknek elsőbbsége van, kivéve a Puits de l’Ouragan-nál
- Ha a cél a végpont, és a csoport több, mint 4 órán keresztül éri el a Salle des Treize-t, (-500 m), forduljon vissza.
- A -500 m-es bivak a felfelé jövőknek van fenntartva.
- Gyűjtsd össze, és vidd magaddal az összes hulladékot, vegyél részt a barlang tisztán tartásában.
- Minden meghibásodott felszerelést jelents, ha visszatérsz.

Fentieket már a regisztrációkor ünnepélyesen el kellett fogadnunk, és aláírva vissza kellett küldenünk.

Barlangtérkép

 2012.04.06. 23:35

berger3_1333748081.jpg_800x594

 

Barcza is jön!

 2012.04.04. 19:30

 Bővült a csapat!

Hát ezt meg hogy sikerült? ID el tudta érni Rémynél, a tábor szervezőjénél, hogy még egy magyar versenyző csatlakozzon. 

barcza_1.jpg

Barcza, üdv a csapatban! Készítem a legnagyobb baget!

 Ok, öten megyünk. Jobb lesz valami méretes járgány után nézni.

Túraterv

 2012.04.04. 19:20

A túra tervezett időbeosztása:

 

Túratáv
 
Részidő
Össz.idő
Felszín
-250
1:00
1:00
-250
- 500
1:30
2:30
-500
- 860
3:00
5:30
-860
- 1122
2:30
8:00
-1122
- 860
3:45
11:45
-860
- 500
4:00
3:45
-500
- 250
2:35
18:20
-250
Felszín
2:40
21:00

 

Ebből is látszik, hogy a körülmények miatt a barlangban csak 3 helyen javasolnak megállást + a végpontot.

Hát.... majd meglátjuk...

Reakciók

 2012.03.30. 13:46

 Helló,

lezárták a jelentkezéseket Bergerre és elfogadták a jelentkezésünket. :)
Pussz,
ID       2012.03.15.






Erre én:
This is the beginning of the beautiful cave-tour.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erre Acca:

Ez nagyon király!!!!!!!!!!!

Már most elkezdem a legfontosabb francia szavakat tanulni!

watch out! pierre!
Libre de la corde!
Aider?
Donne-moi une bière!
Le fromage puant! Ce n'était pas moi!

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 PAS:
a tényleg tessék összeírni pár mondatot.
ID:
Mindjárt jobban beszéltek franciául, mint én. :-)
Laller:
De holá de mi zsonne?
 

 

A barlangról

 2012.03.29. 22:44

Dél-kelet Franciaországban, Grenoble melletti Vercors-fennsíkon található a -1122 méter mély Gouffre Berger. A végpontig eljutni - és persze onnan visszajönni - gyakorlott barlangászok között is kihívásnak számít. Ugyan a járatok nagy méretei miatt agyonbonyolított és extra technikás kúszások-mászások állítólag nem várnak ránk, de ha a sok méretes termen és azon a rengeteg vízesésekkel dekorált aknán sikeresen lejutunk a végponti szifonig, egy jó nagy örömködés után több, mit 1100 métert kell kigépelni. Az azért nem kevés.

A barlang bejárása elsősorban a túra hossza miatt nehéz, mivel a 20-30 órás túrát csak rövid pihenőkkel nézelődésekkel és eltévedésekkel szakíthatjuk meg. A barlang szinte végig vízbetörés-veszélyes, csak 2-3, pihenőhely van kijelölve, ahol félrevonulhatunk a fenyegető ár elől. Természetesen indulás előtt mindenki az időjárás-jelentéseket figyeli, a várható csapadék legkisebb jelére lefújjuk az indulást. Persze ebben segítségünkre lesznek majd meghívóink, a kutatótábor francia szervezői is. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A helyi barlangászok szigorúan szabályozzák a lejutást, de minden évben lehetőséget nyújtanak pár külföldinek - meghívás útján - hogy rész vehessenek a barlang bejárásában. Idén Magyarországról négyen mehetünk:

ID - Acca - PAS - Laller 



 

Az úgy kezdődött, hogy...

 2012.03.29. 22:25

 2012.1.17. Kaptam 1 levelet ID-tól

Sziasztok,

talán tudjátok, hogy nyáron megyek a Bergerbe.
Sikerült a meghívást még 3 főre kiterjeszteni (de szerintem
ledumálható a +4 is). Rátok gondoltam első sorban. :)
Azt kérték, hogy minél előbb szóljak vissza, hogy akkor hányan mennénk.

Pussz, ID

Ennyi elég is volt.


 

Nem minél előbb, hanem azonnal válaszoltam. Hát persze, hogy megyek!

 

süti beállítások módosítása