Aztán következett a nagy meander, és benne következett a nagy küszködés begeinkkel. Szerencsére a falak éppen nem voltak túl vizesek. Felemlegettük a vízhatlan overállos franciákat, akikkel 16 órával ezelőtt találkoztunk ugyanitt, szerencsétlenek alig éltek. Mi ennél azért határozottan jobban néztünk ki, bár a nagyobb kötélszakaszok alatt egymásra várva - ki ülve, ki állva - egyszer-kétszer már azon kaptuk magunkat, hogy belealudtunk az aknatalpba.

Valahol -150-nél olyan történt velünk, amilyen már régen nem. Hallottuk a hangokat. De nem velünk volt a baj, mert aztán hozzá tartozó fényeket is láttunk. 2-3 spanyol barlangász jött szembe, iszonyú nagy lelkesedéssel és még annál is iszonyúbb angol kiejtéssel. Meg tudtuk fejteni, hogy odakint éjjel esett az eső, de már elállt, és hogy most  ők nem mernek a bivaknál tovább menni. Huhhhh. Pont jókor voltunk lent! Valahogy olyan hiperaktívnak tűntek az umbrék. Na jó, biztos csak hozzánk képest. 

Na, gyerünk tovább, már nincs sok hátra. Illetve van, csak... na mindegy, menjünk. Aknasor. Reggel 8-9 óra van. Tapos, húz, tapos, húz. Basszus, másodszor is elszállt a pantinom. Ezt már nem is tudom összebarkácsolni. Legjobbkor. A beg meg ott röhög rajtam. Tapos, húz, tapos, húz. Ki ér fel először?  De jó neki! Biztos süt már a nap, jó lesz kiterülni a sziklára. Tapos, húz, tapos, húz. Valami alig derengő fény látszik az akna tetejéből. Lehet, hogy...nem, ez csak Acca lámpája valahol feljebb. Tapos, húz. De mégis. Asszem. Na, húzzunk bele, már csak úgy másfél akna van a Bergerből. Aztán egy kis szűkület, itt már látszik, hogy kint remek idő van, na még 10 méter a kötélen, ez már simán menni fog...

ÉS FENT VAGYUNK!!! 

Büszkén írtuk be magunkat a könyvbe. valamivel több, mint 20 óra alatt végeztünk.