Péntek reggel 9 óra, Berger tábor

Igaz, hogy este mindenki összepakolt, de azért nem árt újra átnézni a felszereléseket. Ráérünk. Csak délben akarunk indulni a barlangba.

Mondjuk az időjárás épp meg akar változni. Másnap de.10-től országos eső várható az előrejelzések szerint. Reméljük, addigra kint leszünk. 

A franciák értetlenkednek, hogy mikor megyünk már? Nem tudják, hogy kisakkoztuk, hogy ha a túra minimum 20 óra, és mi nem akarunk éjszaka kijönni a barlangból, akkor 12-nél előbb felesleges elindulni. Igaz, hogy simán lehet akár 10-15 órás csúszás is, ha egy kicsit macerásabbá válik a túra, de mi nem aggódunk. Elég csak ránk nézni: mindenki a legjobb formájában van, jók a lámpáink, és különben is, a bejárattól már mindenkinek csak 1, nem túl nehéz beg jut.  

Pakoltunk bele: jó kajákat, némi vizet, teát, kávét, két főzőt, fényképezőt, harmónikát, egy-egy pulóvert, pótakkut, lámpajavító szettet, karbidot, Barca magasságmérős óráját, természetesen végpontpálinkát, de még tartalék söröket is, nehogy valami baj történjen.   

Ami nem volt nálunk: végül leszavaztuk a hálózsákot, és térképet sem vittünk, mert ma sem jutottunk hozzá a táborban.

Rájöttünk, hogy ebben a felállásban már megjártuk már a Kacnát is, bár ez azért annak is a többszöröse lesz, méghozzá bivak nélkül.

A táborból egy parkolóig kellett eljutni az autóval, majd egy órás gyalogtóra várt ránk az erdőben. Rendesek ezek a franciák, megjelölgették az útvonalat, ami egy fákkal sűrűn benőtt, sziklás terepen vezetett. Töbrök, beszakadások, nyílt karszt. Sehol egy söröző. De durva!  

1 órára a barlang bejáratánál toporogtunk, amely egy 10X8-as, 6-8m mély, itt átlagosnak mondható beszakadás, aminek az alján természetesen szűkületen át lehet bejutni a Bergerbe. Beöltözés, sör, slósz, fényképezés, aztán már indultunk is lefelé. Az első szakasz két nagyobb aknából áll, ahol máris találkoztunk szembe jövő, hullafáradt emberekkel. Itt az a szabály, hogy aki felfelé jön, annak van elsőbbsége. Udvariasságból kérdezgettük, hogy mennyire voltak mélyen, meg hogy milyen volt, meg ilyesmi, de igazából nem is akartuk tudni, úgyis látszott rajtuk. Mi is így fogunk kinézni?

Az aknák után végtelen hosszú, tekergős meander következett, itt-ott egyiptomi járással beget vonszolós volt,   máshol egy-egy kisebb akna is beékelődött, majd minden átmenet nélkül jó mély, beggel a hátadon csúszós-travizóssá vált, a falakon csorgó vízzel, de csak azért, hogy teljesebb legyen az élmény. Itt is jött szembe egy csoport. Hárman voltak, az első ember még el tudta mondani, hogy eljutottak egészen odáig, ahova már csak neoprén ruhával lehet. A következőnek sokáig csak a meanderben kínlódó-nyöszörgő hangját lehetett hallani. Egy darabig türelmesen vártunk, aztán már épp tovább indultunk volna kétfalas kapaszkodós standunkból, mire aztán sűrű köszönetnyilvánításokkal kísérve be csúszott-mászott a képbe valami zombi, majd valamivel hátrébb ott küszködött egy másik is. Láthatóan csak a vízhatlan overáll tartotta össze őket. Elég lett volna csak egy kicsit erősebben rájuk világítani, és merci beaucoup, c’ est la vie. Nem volt túl bíztató a látvány.